gúzsbakötetlen vágyaink azok mik gúzsba kötnek.
a percek magánya, mi szívünkbe sújtva elevenen agyonüt, lecsap, és meghalsz. holnaptól nincs tovább,
nincs újra kezdünk,
nincs szebb vagy jobb.
nincs semmi. felejts el.
van a pont, hogy már elég, mikortól
csak azt tudnád mondani,
lépj
le
kedvesem.
és a kedves,
kedvetlenül
ultimatizálva
lelép.
____________
választási döntés,
kóborló erdők
üres fák
nevető kis pingivek az erdő szélén
mint ez a torz világ része, ahol csupán azt látod
mi nem és mi igen
nevet feléd, de közben
csak sírni tudva lenni, létezni
bened
öröktelenül
véglegetlen
szomorúan, de mindig sírva.
és nincs más, semmi sem jön, ami ellopná tőled a percet, csak a kis testtelen pingvinek, akik azért vannak veled, hogy
elvegyék az utolsó kis kenyérdarabkát, hogy
kinevessék a benned lakó szörnyeteget
és te csak megkövülten, tudsz nevetni újra
egy oroszlán karjai között.
az egész a koaláról szólt mindig, a nevetésbe harsogó tigrisről, a futó zsiráfról,
és az elfelejtett kobráról.
mind egy tóban úsztak, és sosem volt közös a múltjuk, csak a tavuk.
elfelejtett kis asztalok között botorkálva,
kezében pálinkával, és egy üres üveggel,
köszönt rád az élet, a mocskos
temethetetlen élet.
ahol sem habostorta, sem csöves kukorica nincs többé.
anyám készítette reggelire a rántottát, és én csak nevettem
azon
mi nem volt többet,
csak akkor,
jelen.
fájdalmas kövek között lépett ujjamra a történelem ujja, a história, mely arról mesélt mit és hol, miért követtek el ősapáink, mi fájt nekik, s melyik kövek között. melyik környezetben ásták legelső sírjukat, és hol volt az utolsó.
pánik, rettentő reszketés, s páni félelem mi rád tör hirtelen,
s már nem tudod megmondani kiért nevetsz, kiért sírsz, s kiért van ott az arcod szélén az az anyajegy.
elfelejthetetlen könnyek között próbálod felzaklatni mindazt ami egyszer fájt, s mindazt ami sosem.
boldogtalan kacagsz, vele, de mindig nélküle. könyörgöm, kéred, szaladjon már el, távozzon nélkülem.
elmegy.
Utolsó komik