no kommment

ennyire sötét volt,és ott álltam a híd szélén, és hirtelen annyit éreztem, hogy valaki elkapja a ruhám szélét, és ráncigál vissza.megfordultam, de nemláttam senkit. üres volt minden, és mindehol csend volt. nem is ért hozzám senki. de nem ezt én nem képzeltem ez télleg megtörtént. nem talán mégsem, lehet hogy nem is én állok ott a kikötőben lehet hogy valaki más. mivan ha nem is létezem, mivan ha nincs is létezés mivna ha semmi sincs. épp ezen töprengtem mikor újra éreztem, valaki megitn ráncigált. hát ez nem igaz, ilyen nincs. megfordultam újra. na ne. semmi és senki. oké én voltam hülye biztos. újra elgondolkoztam létezésem alapvető kérdésein, de újra és újra ráncigált valaki, mostmár nem is engedett el, hiába fordultam meg akkor is ráncigált, nem ilyen nemlétezik gondotlam, de tudtam hogy ennek van vmi oka. ennek az egésznek.töprengésemből felriasztot vmi,az hogy mire készültem, megfordultam és újra a vizet kémleltem, elgondolkdotam azon mit akartam tenni. nem ez vmi más már. nemhinném hogy valaha is eszembe jut még. talán az hogy vki itt ráéngatott az volt az ami megmentett. "köszönöm" ordítottam...nem állt ott senki nemvolt senki sem körülöttem, de a rángatás hirtelen abbbamaradt. nemakart már megmenteni senki sem. mert megmentettem magam. nem talán mégsem, ez nem én voltam ez vmi más vmi több... valaki aki rángatott aki nemis volt ott, rejtély volt ez az egész de tudtam hogy történt vmi akkor és ott... elfutottam és nemnéztem vissza az üres kikötőbe hova sosem megy hajó hol ember sem jár, hol én sem voltam talán...