A Halál. borzalmas. vagy mégsem. mindennap szembenézünk vele. mindig. életünk minden egyes percében. csak van amikor mi magunk sem tudunk róla. de mindig velünk van. aztán egyszer eljön majd egy nap, mikor végleg szembetalálkozunk vele. és az már más lesz. más, mint ahogy elképzeltük. más, mint ahogy vártuk. más, mint ahogy szerettük volna. A Halál. a nagybetűs. fájdalmas néha kimondani, ha arra gondolunk valakit elveszítettünk. de valójában mindig gondolnunk kellene rá. mivan ha úgy halunk meg, hogy ezt vagy azt nem tettük meg, és meg kellett volna. ha meghalunk is bátran haljunk meg. úgy hogy tettünk valamit. ha meghalunk úgy haljunk meg, még ha nem is várjuk és hirtelen mennykőcsapás, még akkor is úgy, hogy előtte alkottunk valamit. valami nagyot. jót és rosszat is. de maradandót. éljünk. úgy hogy bármikor meghalhassunk. bármikor. bárhogyan. bárhol. szeressünk élni és értékeljük az életet, és váltsuk valóra az álmaink. vagy haljunk meg most azonnal. ha nem történik semmi, ha félünk, ha nem merünk akkor haljunk meg azonnal most, ha csupán elpazaroljuk az életet. de nem! teszünk valamit, mindig. muszáj! fogunk tenni. kell tennünk valamit. élni vagy halni. ez nem kérdés. de van rá válasz. alkotni. ez az egyetlen feladatunk. nyomot hagyni valamiben, valakiben. akár egy kőben, egy kis darab fában, az útmenti sárban. nyomot. talán az emberekben. de maradjon valami miután meghalunk. és ha belegondolok ha ezt akarjuk elérni, valamit hagyni, akkor egész életünkben a halálunkra készülünk?! nem. aztmondják nem. és talán tényleg nem. de ez olyan mint az hogy megmelegítetted a levest, már menned kéne enni mert kihűl ismét, de még gyorsan leírsz pár sort és csak utána. a gondolataidban, ott mellettük ott van az is hogy szaladni kell a leves miatt, ottvan. de mégis megteszed még amit akartál. leírod amit szerettél volna. lebegjen ott a füled mellett a kispolcon a halál alkotás közben is. de tudod, egy idő után észre sem veszed és mindig ott lesz. ha nem veszed észre az jóü. akár azért mert elmostak a hétköznapok akár azért mert belemerültél a célodba. akárhogy is de csinálj valamit. ne várd, érted?! és akkor majd úgy jön el, ahogy kell. vagy ahogy rendeltetett. és kérlek nesírj. meghalt, de szeretett. szóval csak örömkönnyeket lássak talán, de mást sose. nefélj, oké?? vigyáz rád. a halálod. mindig vigyáz rád, és ő tudja mikor pazarolod az életed, és olyankor talán, azthszem figyelmeztet. csak hallgass rá. mert akárhogy is, de az életed. talán csak egy része. de mégis. benne van. szóval kérlek. mit is? mire is? arra hogy ne halj meg. Ezt tedd meg. meghalnak sokan. annyian. de nyomot hagytak benned, ha fáj, akkor nyomuk van. tehát volt életük. lehetne most is gondolod, de tudod sok minden változik. mindennek van oka. nekérdezd mi. csak fogadd el. ha te eltudod fogadni, talán majd mások is, a te halálodat. ne halj meg, okés? most még élned kell! Most még vár rád valami! Haggy nyomot bennem, vagy amit a legjobbnak gondolok, haggy nyomot abban aki vagy, haggy nyomot magadban. ez a legbiztosabb.
léptek az esőben.
2011.01.19. 16:55
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://nokommment.blog.hu/api/trackback/id/tr792598164
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hédy 2011.01.19. 20:36:04
nagyon szép :) tényleg a sírás kerülget, és köszönöm mert ezzel ráébresztesz, hogy mit tegyek, hogy a francba is alkossak és küzdjek és ne hagyjam elveszni és tovább...
Utolsó komik