Apám részeg volt,

anyám durva,

így lettem én

földi kurva.

Éjjel nappal csendben élek,

régi képek

ózsdi fények kereszttüzén,

érted kérek segítséget.

Nevem senki,

arcom testem.

Csontok között tán én is csak elfeledtem.

Nehéz a nap,

tetű az éj.

Nincsen semmi, csak a hajnali szél,

mi arcomba fúj egy szép sugarat,

melyet a Nap még veled mulat.

Csöndes tükör,

eldobott kés,

mi lesz így ha már nem hívsz.

Kiszáradok,

lebeg majd testem,

s olcsón adom,

lehet Budapesten.

Nélküled így magányomban

írogatok.

Arctalan testek,

testtelen arcok csak

mi vagyok.

Sötétben sem látok már.

A fényben sem hallok már.

Mivé tettél, te beste?

Tán csak nem jön többet az este?

De kellesz, mint

tűznek a méreg,

testem te égesd a tűzben

minden éjjel,

minden nappal.

Csak délután ne,

mert akkor találkozom a pappal.