Csend volt. Magányosan sétált a kihalt úton, egyszer csak leesett egy faág, épp elé. Megijedt, de pillanatnyi meglepődéséből gyorsan kivágta magát és ment tovább. Egy kereszteződéshez ért. Egyenesen kell mennie, tudta, hisz minden reggel erre vitt az útja. De a mai nap más volt, ma érezte csak maga körül ezt a csendet, máskor tüzet is lehetett volna gyújtani a szívénél, de ma csak az eltört gyufaszálakat találta. Megállt, elgondolkozott, mi lesz ha ma letér az útról, ha ma nem megy egyenesen? Balról egy zöld autó közeledett, megfordult a fejében az is, hogy kidobja a kocsi elé gyufaszálszívét, ám mire határozott volna a kis autó már messze járt. Jobbról biciklisek, gyalogosok és kutyáikat sétáltató emberek tűntek felfényleni szeme gödrében. Sokáig állt ott, talán tíz perce is már, amikor meglátott egy lányt kiszaladni a kollégiumból. "-Helló!" - mondta a lány, majd az út túloldalán lévő padhoz szaladt, ahol egy külsőre egyáltalán nem megkapó, ugyanakkor nem is visszataszító srác ült: "-Szia!" - szólt vissza. "-Van tüzed?" - kérdezte a csaj. A többit már nem hallotta, egy kis jelenet zajlott le előtte, szinte már a részese volt, a néma díszlet. Jó érzés töltötte el, részese volt valaminek, ám rögtön rájött, hogy őt nem kérték szereplőnek, neki ezért nem fizetnek, ő csak besétált a 'színpadra'. Mostmár inkább úgy érezte ismét fölösleges dolgot tett, pedig tudta, hogy ő semmit sem csinált. Csak állt itt, és az a csaj libegett be ide. Kirohant az utcára, és... igen. Tönkretette az Ő díszletét, hisz itt ő volt a főszereplő. Már másképp látott mindent, hirtelen elkezdte gyűlölni a lányt és a fiút, akik tönkretették. Mindent tönkretettek, az egész életéért őket hibáztatta már, mindenért. Az ő csendes, reggeli óráit sem hagyták meg egyedül neki, ezt is elvették tőle. Állt volna még ott és töprengett volna tovább, ha nem ijed meg hirtelen. A nyugalmat egy hangos, irritáló zene zavarta meg. Jött egy kisfiú, nem is volt kicsi, azt hitte menő lesz ettől amit hallgat. Hát nem volt az. De arra épp elég volt a jelenléte, hogy segítsen a döntésében. Elindult. Egyenesen. A megszokott úton. Az élet nem állt meg, az emberek cigiztek az utak mentén, az autók továbbra sem álltak meg, hogy ne üssék el, a kutyák nem ugatták már meg. A lába vitte, de a szíve helyén a gyufaszálak ott maradtak, - azok a törött darabkák - ott a járdaszegleten, amikor egy lány és egy fiú elvette a színdarabját, elvette azt a darab helyet, ami csak az övé volt. Vagy az övé sem. Azon kapta magát egyszer csak, hogy szalad, de az ellenkező irányba, rohant, kifutott az életéből. Ki akart futni,de végül újra elért a kereszteződéshez és rájött, hogy innen nincs menekvés. Minden egyes reggel ezentúl ilyen lesz. Minden reggel elveszti azt a kis mellékszerepet is, ami főszerepként jutott neki, a saját életében.
Utolsó komik